A hüllők (Reptilia) a gerincesek (Vertebrata) törzsébe tartozó, tüdővel lélegző, változó testhőmérsékletű, pikkelyes vagy páncélos élőlények osztálya. Ide tartoznak a teknősök, kígyók, krokodilusok és gyíkok. Közöttük a teknősök és a kígyók csoportjában találunk valódi tengeri állatokat, melyek egész életüket a tengerekben töltik, csupán szaporodás céljából (tojásrakás) hagyják el a vizet. A krokodilusok és a gyíkok között 1-1 faj van, melyek táplálékukat rendszerint a tengerből szerzik, de életük nagy részét a szárazföldön élik le. A Földközi-tengerben csak a tengeri teknősök fordulnak elő, az osztály többi csoportja a trópusi vizekben honos.
A teknősök (Testudines) rendjéből a tengeriteknős-félék (Cheloniidae) és a kérgesteknős-félék (Dermochelyidae) családjába tartozó fajok tekinthetők valódi tengeri lényeknek. Csupán tojásrakás céljából keresik fel a szárazföldet. Az egyik legősibb élőlényeknek tekinthetők a Földön. A legrégebbi teknős maradványok kb. 220 millió évesek, a felső Triászból származnak. Evolúciójuk során csak kis alaktani változáson mentek át. Az Antarktisz kivételével szinte minden óceánt meghódítottak, ám napjainkban jelentősen visszaszorultak, és számuk vészesen csökken. A fent említett családokba tartozó fajok mindegyike veszélyeztetett, ill. a különösen veszélyeztetett fajok kategóriájába tartozik a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint.
A szárazföldi teknősökkel ellentétben a tengeri teknősök kissé megnyúlt, hát-hasi irányban lapított teknőt viselnek, melybe sem lábaikat, sem fejüket nem tudják behúzni. Méretük 0,5-2,5 m között változik. Közös jellemzőjük, hogy páncéljuk kevésbé elcsontosodott és testük hidrodinamikus. A hátpajzs és a mellvért nem kapcsolódik szilárdan egymáshoz. Lábukon úszóhártyát viselnek, a fogakat szarulemez helyettesíti. Tüdővel lélegeznek, ezért időnként felszínre kell emelkedniük. A kétvérkörös rendszer (artériás, vénás) még nem különül el teljesen egymástól (mint a madarak és emlősök esetében), ezért az oxigéndús vér keveredik a szén-dioxidos vérrel. A vér keveredése viszont lehetővé teszi a tüdőben lévő O2 jobb kihasználását, mikor folyamatos légzésre nincs lehetőség (pl. víz alatti tartózkodás esetén). Változó testhőmérsékletű állatok (hidegvérű), a test hőmérséklete nagyban függ környezetük hőmérsékletétől. A teknősök testüket a víz felszínén való sütkérezéssel melegítik fel, amely az emésztéshez, mozgáshoz, normális fejlődéshez és szaporodáshoz szükséges. Testfolyadékuk koncentrációja alacsonyabb a környező tengervíznél, ezért a táplálékkal felvett sófelesleget a szemek mögött elhelyezkedő sómirigyek segítségével távolítják el. Ez könnyezés formájában jól megfigyelhető a partra vonuló nőstényeknél. A teknősök hosszú életű, lassú szaporodású állatok. Ivarérett kort 8-10-14 éves korukban érik el (fajtól függően – a kis testű fajok korábban). Szaporodáskor évente egyszer-kétszer (fajtól függően) 80-200 db tojást raknak le a homokba vájt, kb. 1 méter mélységet is elérő gödrökbe. Az inkubációs idejük kb. 40-60 nap. Az ivar az embrió fejlődése során determinálódik, melyet elsősorban a hőmérséklet határoz meg. Nincs utódgondozás, és az ifjoncok halálozása igen magas. A kikelt teknősöknek vissza kell találniuk a vízbe, majd hosszú vándorút után a táplálkozási helyekre. A fiatal teknősök tájékozódását leginkább a fény, a tenger áramlatok és a Föld mágneses erőtere segíti.
A táplálkozó és a szaporodási területek meglehetősen távol esnek egymástól, és egyes fajoknak több ezer km-es távolságokat kell megtenniük (pl. a levesteknős Afrika és Dél-Amerika közötti utat, 1777-2342 km-t, 33-74 nap alatt teszi meg). Jelenleg 7 fajukat különítjük el, melyek mindegyike veszélyeztetett a tojásrakó helyek zavarása és halászatuk (véletlenszerű fogások) miatt. A Földközi-tengerben 3 faj, az ál-cserepesteknős (Caretta caretta), a közönséges levesteknős (Chelonia mydas) és a közönséges cserepesteknős (Eretmochelys imbricata) fordul elő.