Hajózásra alkalmatlan időt jósoltak, ezért úgy döntöttünk autót bérelünk és körbejárjuk a szigetet. Első megállónk egy romos templomnál volt. Engem a portugál gyarmatosításkori romokra emlékeztetett, valahová Dél-Amerikába tudnék elképzelni ilyet. Kinga javasolta, hogy keressük meg a vízesést, Roli kinézte az utat egy térképen. Nem találtuk, így segítséget kértünk egy helyi vendéglátó egység előtt álldogáló embertől. Barnára sült, bajszos, hiányos fogazatú volt, de nagyon készséges. Bálint vezetett így ő próbált kommunikálni az illetővel de nem értett semmilyen világnyelven. Mondjuk nem értem miért gondoltuk, hogy az Atlanti-óceán egy szigetén, egy hegyi kis faluban a kocsma előtt nézelődő embernek tudnia kéne angolul... A helyzet roppant vicces volt, mi hátul a kocsiban kuncogtunk, Bálint szentségelt, hogy többet nem áll szóba helybélivel, aztán Kinga az útikönyvben talált egy vízesést ábrázoló képet. Ezt megmutattuk és kaptunk valamiféle útbaigazítást.

(nagyításhoz kattints a képekre!)

Útközben megálltunk egy csodás kilátópontnál, csináltunk pár felvételt, Zsolt forgatott vágóképeket a lányokról. A hely igazán gyönyörű volt, magasan a sziklán voltunk alattunk dübörögtek a hullámok. Kocsival lehajtottunk a partra, ahol vagy fél órán keresztül néztük a hullámokat ahogy megtörnek a fekete sziklákon. Csodás élmény volt. Operatőrünket be is borította az egyik hullám, de a felszerelésnek szerencsére nem lett baja. Elképesztő magas volt a páratartalom, a hegyoldal homályba veszett. Szinte meditatív állapotba kerülhet itt az ember. Amúgy a színes kabátjainkban igazán jól mutattunk a fekete vulkanikus eredetű köveken. Tetszik nekem, hogy itt több helyen csinálnak remekül kiépített tűzrakó és sütő helyeket, komoly felépítményeket, padokkal. Tovább haladtunk a szigetet körül ölelő úton. Lenyűgöző a szigetet borító növényzet sokszínűsége. Megél itt a trópusi, a mérsékelt égövi növények minden fajtája. Mondják, hogy a talaj olyan termékeny, hogy bármit elvet az ember, kinő. Szabadon csokrokban nő a kála és a papagájvirág, amit otthon csak virágboltban kapni. Ciprusok és páfrányok remekül megvannak egymás mellett. Minden mohás, az út olyan vörös színű, mintha az Amazonas őserdőben lennénk és az út mellett is sok helyen dzsungel szerű a növényzet. Rengeteg tehén él a szigeten, szabadon legelésznek a réteken, ez kicsit ausztriai hangulatot ad a tájnak. Következő megállónk egy olyan csücske a szigetnek ahová az 1957/58-ban kitört vulkán láva folyama és a hamu lerakódott. Azóta sem nőtt itt túl sok növény. Kietlen vidék, csodás természeti képződményekkel. Homokkő keveredik a megszilárdult lávával. Az is érdekes, hogy a kitörés előtt egy kis szigetet alkotó szikla volt a part mellett. A lefolyt láva hozzákapcsolta a sziklát a szigethez és így félsziget képződött. Mélysége és elképesztő nyugalmat árasztó hangulata van a helynek. Kicsit olyan érzés mintha itt lenne az ismert világ vége. Kietlen holdbéli táj, az óceán végtelenjével. A homokkőbe a víz mini kanyonokat vésett, édes kis virágok nőnek benne.

Mivel már késő délután volt és mindannyian éhesek voltunk betértünk az egyik falu épp nyitva lévő "kocsmájába". Korrekt tiszta hely, kedves pultos nénivel. Soha ilyen jól nem esett még a forró kakaó. Pillanatnyi tűzoltás volt az éhségre, mert Kinga ismert itt a környéken egy jó éttermet, ahol már ettek. Sajnos az étterem csak este hétkor nyitott, ezért bár nagyon éhesek voltunk, úgy döntöttünk felmegyünk a vulkán kráteréhez. Itt az éttermek 12-15-ig és 19-23-ig vannak nyitva. Hosszabb autózás következett ismeretlen utakon, de gyönyörű tájakon. Közben az idő is naposra fordult, remek kilátás lett, ahogy egyre feljebb jutottunk. A krátertől remekül beláttuk Hortát, a kikötőt és a Pico- szigetét. Maga a caldera nagyon szép volt, benne egy valamikori tó helyével. A szél viszont dermesztően hideg volt, plusz állati éhesek és fáradtak voltunk már. Padlógázzal hajtottunk le Hortába, hogy bevessük magunkat egy étterembe. Nem akartunk a szokásos Peter's féle helyre menni, így gondoltuk megkeressük a Lisa által javasolt helyet. Furán modern kialakítású belseje miattl, illetve, miután mi voltunk az egyetlen vendégek, már eleve fura érzés kerülgetett. Mikor kiderült, hogy nincs leves, szintén rossz pont volt. Hoztak viszont guszta salátát, zsemlével kis tálkákban szószokat. Rögtön befaltuk! Megrendeltük az ételt, halat, marhát. Mikor Zsolt jelezte, hogyan szeretné a steaket kérni, a pincér közölte, hogy "majd olyanra süti magának"!!!! Kiderült, ez egy olyan étterem, ahol nyersen hozzák ki az ételt és mindenki magának süti meg, forró lávaköveken. Állati éhesen valami forró, jófajta kajára kiéhezve érkeztünk, itt meg közlik, hogy akkor még süssük meg magunknak.... Túltéve magunkat az első sokkon, végül is nagyon jópofa dolog volt ez a sütögetés. Két adag után cserélték a köveket, amin fűszer és zsiradék nélkül kell sütni, isteniek lettek a húsok. Emlékezetes zárása volt egy élménydús napnak.
Jó látni, hogy van a világnak olyan pontja, ahol érintetlen a természet. A falvak tiszták, rendezettek, romlatlanok. A levegő tiszta, az emberek kedvesek. Boldog vagyok, hogy részem lehet ilyen élményekben és láthattam a világnak ezt a szegletét.

Feraji Anikó

Sok új képet töltöttünk fel a galériába, nézzétek meg!