Az Adriai Delfin Program célja, hogy átfogó képet adjon a Cres és Losinj szigetek körül élő palackorrú delfinek állományáról, és segítséget nyújtson hatékony megőrzéséhez. Ennek érdekében az ADP kutatásokat folytat, melyek közül ez idáig a legismertebb és legeredményesebben zajló kutatás a delfinek azonosítása. A delfinek létszáma 120-160 körül van, melyeket a kutatók fotóazonosítási eljárással folyamatosan monitorozni tudnak. Az ADP kutatási területe kezdetben 1.000 km² volt, de az utóbbi három évben sikerült megnövelni ezt a területet körülbelül 2000 km²-re. A Cres és Losinj szigetvilág környékén élő palackorrú delfinek a horvátországi törvények és a nemzetközi megállapodások szerint is védettek.

Az ADP legfőbb kutatása a fotóazonosítás. A kutatók a hátuszonyuk alapján tudják legkönnyebben felismerni és azonosítani a delfineket, mivel azok az állatok természetes szociális viselkedése mellett olyanok, mint az embereknél az ujjlenyomat: minden egyednél eltérőek, egyediek. Vannak olyan delfinek, akiket hátúszójuk jellegzetes alakjáról vagy sérüléseikről egészen könnyű felismerni, de akadnak olyanok is, melyeknél csak hosszú vizsgálódás után lehet észrevenni a különbségeket, amelyek sokszor igen csekélyek lehetnek. A fotóazonosítás első lépése a tengeren történik, a kutatók igyekeznek a delfinekről, pontosabban azok hátuszonyáról minél jobb képeket készíteni. Ez korántsem könnyű feladat, hiszen a delfinek gyorsak, keveset tartózkodnak a felszínen, és nehéz őket megközelíteni. A delfinek megfigyelésére és fotózására legalkalmasabb idő természetesen a szélcsendes, tökéletesen sima tenger, hiszen ilyenkor a legkönnyebb őket észrevenni (nagyobb hullámok közt sokszor szinte lehetetlen).

A hátuszonyokról a képek alapján a kutatók rajzokat is készítenek, melyeket katalógusba rendeznek, az állatoknak könnyen megjegyezhető neveket adnak. A katalógusok a delfinekről tudott egyéb információkat is tartalmazhatják, mint például nemük, koruk, rokoni kapcsolataik, stb. A tengeren készült képeket összevetik a katalógusban találhatókkal, hogy az állatokat azonosítani tudják. 1987 és 1992 között nagyon gyorsan szaporodott az azonosított delfinek száma, azóta már jóval lassabban, hiszen addigra már jelentős részüket sikerült azonosítani. A kutatók munkája azonban soha nem ér véget, mivel az újszülöttek és az itt élő csoportokhoz újonnan csatlakozó delfinek folyamatos feladatot adnak nekik. Jelenleg az ADP katalógusa több mint 160 egyedet tart számon. Ennek a kutatási módszernek kritikus pontja a delfin nemének meghatározása, amely sokszor komoly feladatot állít a kutatók elé, mivel a delfinek nemét biztosan csak a hasi oldal megfigyelésével tudjákmeghatározni. A hímek hasi oldalán egy nyílás (ivarnyílás), a nőstényeknél három nyílás (az ivarnyílás és a két oldalán elhelyezkedő emlőredők) található. Ebben - amellett, hogy a delfinek rendkívül gyorsak, és nem sokszor mutogatják hasi oldalukat - az a nehézség, hogy mikor az állatok hasi oldala megfigyelhető, nem látszik a hátuszonyuk, így nehéz nyomon követni és azonosítani őket. Gyakran előfordul, hogy hosszabb ideig, akár évekig nem tudják megállapítani egyes egyedek nemét, bár az állatok viselkedése is segítséget jelenthet a nemük meghatározásában. A kutatók a viselkedés alapján következtetni tudnak az állat nemére, és esetenként egész biztosan meg tudják mondani, hogy az adott egyed hím vagy nőstény.

A fényképes azonosítás fontosabb, mint azt első hallásra gondolnánk, sok mindent lehetővé tesz a kutatók számára:

• nyomon követhetik az állatok mozgását,
• feltérképezhetik lakóterületeiket,
• tanulmányozhatják a különböző egyedek közti kapcsolatokat,
• megállapíthatják életük kulcsfontosságú eseményeinek sorrendjét és idejét,
• kiszámíthatják átlagéletkorukat, és megismerhetik az állatok kor és nem szerinti viselkedését,
• a nőstények életének hosszú idejű nyomon követése után megállapíthatják a szülések gyakoriságát,
• a borjak életének figyeléséből megtudhatják, hogy az állatok hány évig maradnak az anyjukkal, és nagyjából mikor válnak ivaréretté,
• megállapíthatják a populáció méretét.

A tengeren folytatott kutatómunka során minden résztvevőnek saját feladata van. A delfinek fényképezése mellett még sok dologgal foglalkoznak a kutatók: először is feljegyzik az időt és a pontos helyet, ahol a delfineket látták, az állatok és a környéken látható hajók számát, ezeken kívül figyelik az állatok merüléseit, mérik azok időtartamát, figyelik a kutatóhajónak a delfinekre tett hatását, valamint a delfinek viselkedését és egészségi állapotát is nyomon követik. A delfinek hajó közelben való viselkedésének és a területen előforduló hajók számának a megfigyelése fontos, hiszen ezeket egyéb feljegyzésekből és kutatásokból származó információkkal összevetve megtudható, hogy mennyire zavarja az állatokat a hajók, csónakok közelsége. Az elmúlt néhány év alatt az Adriai Delfin Program kiszélesedett, a kutatási témák között egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az akusztikai tanulmányok. Az akusztikai vizsgálatok során víz alatti felvételeket készítenek, melyeknek célja az egyes területek zajszennyezettségének feltérképezése. A vizsgált területekről egész éven át gyűjtenek adatokat, melyeket összehasonlítanak a delfinek viselkedésével kapcsolatos adatokkal és előfordulási területeikkel. A megállapítások szerint a delfinek elkerülik a nagy hajóforgalmú területeket. A kutatók ezek mellett sok információt gyűjtenek össze az elpusztult állatok vizsgálataiból is, amelyek segítségével pontosabb képet kaphatnak a delfinek egészségi állapotáról.