Aktuális esemény, hír...

Sziasztok!
Szerencsésen megérkeztünk az Atlanti-óceán átvitorlázása után a Karib-szigetekre. Rengetegen izgultatok értünk, nagyon köszönjük a támogatásotokat! Csodálatos utazásunkról újabb élménybeszámolókkal és képekkel készültünk. Olvassátok el legutóbbi cikkeinket, a cetek nyomában oldalon, amiből kiderül majd számotokra, hogyan is kerültem át egy másik magyar hajóra, milyen kalandokon ment keresztül a két hajó legénysége az Atlanti-óceán átvitorlázása közben. Hogyan is ért véget az expedíciónk első hosszú szakasza. Várjuk jelentkezéseteket a Karib-szigeteki túráinkra, még vannak szabad helyek a hajón. Nemsokára újabb programokkal és expedíciókkal jelentkezünk.

Békét és szelet! - ahogyan a Kapitány mondaná!:)

December 13. eljött a hazatérés ideje, ezért átvitorláztunk Martinique-re. Furcsa lesz ennyi idő után visszamenni Magyarországra. Méder Áronon kívül én voltam leghosszabb ideig ezen az expedíción és biztosan állíthatom, hogy egy életre szóló élményben volt része mindannyiunknak, igazi barátságok kötődtek az út során, rengeteget tanultunk egymástól. Bár egy másik hajóval érkeztem a Karib-szigetekre és a Lullaby még nem érkezett be a kikötőbe én lélekben velük is végighajóztam az Atlanti-óceánt. Tudom személyesen is fogunk találkozni újra és a programsorozat folytatódik, mégis most jómagam és a Kék Bolygó egyesület nevében szeretném megköszönni Méder Áronnak a Lullaby kapitányának, hogy elindított bennünket egy új úton! Közösen álmodott, gondolkodott velünk, nap mint nap mellettem állt segítette a munkámat, ha nehézségem támadt esetleg féltem a hajón erőt adott, biztatott és ösztönzött. Általa jobban megismerhette a nyilvánosság a Kék Bolygó egyesületet. Lépten-nyomon, ahol csak interjút adott megemlített bennünket a közös cikkek kapcsán rengeteg visszajelzést kaptunk. Köszönöm a Lullaby tulajdonosának Gyulának a támogatását, hiszen nélküle és a Lullaby nélkül ez az expedíció sohasem jött volna létre. Nem véletlen a név: Lullaby - álomba ringató. Köszönöm Méder Áron édesapjának Méder Istvánnak, hogy segített felkészíteni a hajót az indulásra és a folyamatos támogatását, amit tőle otthonról kaptunk az út során és azóta is. Köszönjük az önkénteseink segítségét, támogatását. Hozzásegítettek ahhoz, hogy rengeteg szakmai tapasztalatot gyűjthessünk. Részt vettek egy olyan munkában, ami megalapozza a további expedíciók sikerét és a további szakmai munkánkat is. Köszönöm Dr. Elter Tamás oceanográfusnak az Explorer magazin főszerkesztőjének a Cetek Nyomában expedíció szakmai támogatását, folyamatos tudósítását, Vobeczky Zoltánnak az Aqua magazin cikksorozatunkat, Puskás Zsuzsának a Metropol cikksorozatunkat, Vas Lászlónak az Origo utazásrovatában megjelent cikkünket, Pálmai Krisztiánnak pedig az internetoldalunk fejlesztését. Köszönöm a Femme Fatal tulajdonosának Kiska Györgynek és a legénységnek Sáfián Lacinak, Somos Zsoltnak, Raluca Popának, Scholz Iminek, Paksi Bencének és Sugár Zsuzsának a lehetőséget, hogy áthajózhattam velük az Atlanti-óceánt a kedvességüket a sok nevetést és vidámságot. Köszönöm Méder Áronnak, Urbancsek Gyulának, Budia Szilvinek, Mészáros Bencének, Fritz Györgynek, Scholz Iminek a sok csodálatos fotót, amivel hozzájárultak az élménybeszámolóinkhoz. Köszönöm a családom és a barátaim folyamatos lelki támogatását és végezetül a palackorrú delfineknek (Tursiops truncatus) csíkos delfineknek (Stenella coeruleoalba), atlanti pöttyös delfineknek (Stenella attenuata) és a kedves közönséges barázdás bálnánknak (Balaenoptera physalus) is a látogatását! Igazán elkényeztettek minket az út során! :)

Itt olvashatjátok Méder Áron beszámolóját a Lullaby vitorláshajó Atlanti-óceán átkeléséről, és itt találjátok a képeit.

Femme Fatale nevű Beneteau First 47.7 verseny vitorláshajó egy kifejezetten kényelmes, jól felszerelt hajó. Bár teljesen ismeretlen volt a számomra a versenyhajók kötélzet rendszere és több napba telt mire átláttam és megértettem a vitorlák működését, nagy élményt és kihívást jelentett egy új hajó megismerése. A Lullaby már igazán belopta magát a szívembe, együtt vettük már a lélegzetet is, ezért nem volt könnyű egy új hajót megszokni. Hozzá kell tennem, hogy a társaság Luca, Zsuzsa, Laci, Imi, Gyuri, Bence és Zsolti megkönnyítette a dolgom, befogadtak és igazi csapattagnak érezhettem magamat.

A Zöldfoki-szigetekig 5 napon át hajóztunk, ott San Vincent szigetén Minelo városban kötöttünk ki. A szigetek közötti csatornában beerősödött a szél és a hullámok is, nagyon kellett figyelnünk mert voltak zátonyos részek is. Estére érkeztünk a kikötőbe.
Capo Verde - ahogyan a helyiek nevezik a Zöldfoki-szigeteket - igazi paradicsom, az ott élő emberek rendkívül kedvesek, bár sajnos a szegénység kézzel fogható. Az emberek idegenforgalomból és a halászatból élnek. Főként portugál gyarmat volt, de ma már önálló állam, hivatalos nyelvük a portugál és a kreol. Már első este egy kis bárban táncoltuk át az éjszakát és megismerkedtünk egy kedves hölggyel aki felajánlotta, hogy körbevezet minket a szigeten. Másnap béreltünk a barátjától egy kisbuszt és bejártuk San Vincent szigetet. A szigetcsoport mindegyike vulkanikus eredetű nagy részét hegyekkel, völgyekkel, apró öblökkel, érdekes barlangokkal tarkított homok-, és kősivatag borítja. A csodálatos tájat a homokos strandokat és az óriási hullámokat mi is nagyon élveztük. A környező vizek a kék bálnák, palackorrú delfinek és teknősök kedvelt élőhelye. A kirándulás után a kikötőhöz közeli étteremben vacsoráztunk, az ARC vitorlásversenyzői töltötték meg az éttermet. A helyi élő zene mindig levesz a lábamról, ráadásul még egy olasz versenyző is kezébe vette a gitárt, ami egy kis európai hangulatot varázsolt az étterembe. Szeretem, sőt nagyon izgalmasnak találom, amikor a kultúrák így keverednek, ihletet ad a zenészeknek, érezni lehet mennyire élvezik egymás játékát. Mi is minden éjszakát végig táncoltunk, egyszerűen nem tudtunk ellenállni a ritmusnak.

A Kanári-szigeteken terveink szerint véget ért volna utazásom, hiszen az Atlanti-óceán átkelésének lehetősége Méder Áronnal sokakat megérintett és hajónk megtelt utasokkal. Amikor elindultam erre az útra gondoltam nem is baj, úgysem tudnám biztosra mondani hogy tovább megyek-e vagy sem, hiszen még csak most tanulok igazán vitorlázni. Reménykedtem, ha átvitorlázom a Földközi-tengert és Gibraltártól Madeirán keresztül már az óceánon eljutok a Kanári-szigetekre, lesz elég tapasztalatom, meg tudom majd ítélni megértem-e az Atlanti-óceán átvitorlázására vagy sem. Szerencsére a munkám miatt sem kellett aggódnom, mert Áronék segítenek majd akkor is, ha épp nem vagyok a hajón. Abban persze biztos voltam, hogy nagyon nehéz lesz búcsút inteni a legénységnek és a kapitánynak, hiszen már szeptember óta vitorláztunk folyamatosan, nem beszélve a közös 5 hetes horvátországi Kék Bolygó túránkról. Egy hajóban „evezni” ahogy mondani szokták ilyen hosszú ideig különleges élmény, olyan intenzív, mintha éveket töltöttünk volna együtt. Hálás vagyok minden pillanatért, rengeteg mindent tanultam Árontól a vitorlázásról, az életről, hitről, erőről, kitartásról, álmokról, szeretetről és önmagamról. Lassan már a hajó lesz az otthonom. Talán már a Lullaby minden rezdülését ismerem... biztonságos, gyors még a viharokban is bámulatosan szeli a hullámokat. A hajó harmonikus mozgása, a hullámok, a kötelek hangja, a vitorlák suhogása már-már zenei élményt nyújtanak. Ha az ember alázattal hallgatja és szemmel kíséri ezt a táncot, egyszer csak részévé válik ennek az előadásnak és lassan valami ott mélyen legbelül gyökeresen megváltozik...

Eljött a pillanat.... és megértem az Atlanti óceán átkelésére....bár egy kicsit fáradtan érkeztem a Kanári-szigetekre és akár készen is lettem volna egy kis hazatérésre, Las Palmas-ban az ARC Atlanti-óceán átkelő vitorlásverseny kavalkádja, a kikötő hangulata, a versenyzők készülődése teljesen magával ragadott és egyre inkább maradni szerettem volna!
Kezdtük felkészíteni a hajót a tovább indulásra, persze a lelkem csak nem nyugodott! Már majdnem elbúcsúztattam a legénységet, amikor Áron barátai vagyis egy másik magyar csapat mellé álltunk be a kikötőbe. Este közösen mentünk el vacsorázni és beszélgetésbe keveredtem Sáfián Lacival, aki az egyik tagja volt a magyar csapatnak. Kérdezte miért is megyek most haza, elmesélte, hogy pont most csatlakozott hozzájuk egy francia lány, és ha egy nappal előbb találkozunk, akkor tudtam volna hozzájuk csatlakozni. Aznap este teljesen felkavarodtak bennem az érzések, persze Áron ezt teljesen átérezte, de tudtuk mind a ketten, hogy a hajónk megtelt. Nehezen aludtam el, folyamatosan cikáztak a gondolataim. Másnap korán reggel legnagyobb meglepetésemre Laci átjött szólni nekem, hogy mégis maradt egy hely, mert a francia lány úgy érezte nehezen boldogulna a magyar nyelvvel. Igazán fel sem fogtam amit mondott, de nem gondolkozhattam túl sokat, mert a csapat még aznap délután el is akart indulni. Felgyorsultak az események, hívtam az otthoniakat, hogy mégis átkelek az óceánon, gyorsan összepakoltam mindent és átmentem segíteni rendbe tenni a hajót. Sajnos csak rövid búcsúzkodásra maradt idő! Jó utat kívántam a Lullaby legénységének, megkaptam Áron áldását és már ki is futottunk a kikötőből.

Az első Atlanti-óceán átkelő versenyt 1986-ban Jimmy Cornell, az Erdélyből származó Angliában élő óceánvitorlázó rendezte meg. A verseny a Kanári-szigetekről Las Palmasból indul és a Karib-szigetekre, St. Lucia-ra érkezik. Azóta az ARC verseny minden év novemberében 200-300 hajót vonz a világ minden részéről, idén 250 hajó nevezett be a versenybe. 
Nekünk is sikerült találkoznunk és beszélgetnünk Jimmy Cornellel és dedikáltatnunk a könyvét, természetesen magyarul. Nagyon szimpatikus ember, a találkozásról képek is készültek.

Cornellel készített közös képeinket itt nézhetitek meg!

A Lullaby sikeresen megérkezett az Atlanti óceán átkelés előtti utolsó állomására, a Kanári szigetekre. A csapat néhány napot eltöltött Tenerifén, majd áthajózott Las Palmasba. Ide érkeztek az átkelésen résztvevő új utasok, valamint itt végezte el a legénység a hajó felkészítését is. Az átkelés november 22.-én reggel 9:00-kor indul!

A legutóbbi szakaszról töltöttünk fel képeket a galériába!

Délelőtt megérkezik Gyula a hajó tulajdonosa és Ivett, aki ezen a szakaszon a legújabb vendégünk lesz. Most is öten vagyunk a hajón. Már korán reggel elmentem futni és mire megérkeztek a vendégek készen volt a vendégváró finom reggeli. Mallorcában ismét találkoztunk a Sharedream nevű horvát vitorlással. A hasonló útvonalunk miatt, mindig megbeszéljük ki merre vitorlázik és tapasztalatot is cserélünk. Szardínián áthívtak magukhoz ebédre, következő alkalommal mi fogjuk őket meghívni valami magyaros ebédre. A késői reggeli után irány Plama de Mallorca!

Mallorca Spanyolország legnagyobb szigete, a Baleár-szigetek legnagyobb tagja, fővárosa Palma de Mallorca. Szépségének, illetve annak köszönhetően, hogy télen is kellemes hőmérséklet van, rendkívül kedvelt. Egyedi és szép állat- és növényvilággal rendelkezik, ezért a kirándulás, és a búvárkodás különösen nagy élményt nyújt. A szigetet már igen régóta lakják, régészeti leleteket tártak fel már a Paleotikum (a korszak Kr. e. 6000-4000-ig tartott) idejéből is. Kr. e. 123-ban Mallorca római uralom alá került, majd a Vandálok, és a Bizánci Birodalom fennhatósága alá tartozott. A mór uralom, és Aragónia uralma után független is volt, Mallorca-i Királyság néven. A hatalmas Palma Katedrális Palma de Mallorca fő látványossága, mely gótikus stílusban épült. Építése 1229-ben kezdődött, de csak 1601-re fejeződött be. A katedrális felújításában Gaudi is részt vett. Először csak kívülről csodálhattuk meg ezt a csodálatos építményt, mert zárva volt, de estére a szent misére kinyitották a hatalmas kaput és belülről is megnézhettük. Mallorcán számos szép cseppkőbarlang is található, amelyek közül a Sárkánybarlang emelhető ki. A Porto Cristotól 1,5 km-re délre található híres barlangban megcsodálható a Martel tó, ami a világ egyik legnagyobb földalatti tava - 177 méter hosszú és 40 méter széles. A tavon csónakázni is lehet, közben nézni a cseppköveket. A cseppkőbarlang szépségét még csodálatosabbá teszi a fantasztikus kivilágítás és az élő klasszikus zene is.

Október 21-én kora reggel elindultunk tovább. Ez eddigi túránk leghosszabb szakasza 650 kilométer, három nap nonstop vitorlázás kikötés nélkül. Golfo Di Cagliari védettebb víz, de amint elhagyjuk Golfo di Teulada részt (Szardinia legdélibb öble), bejön a 25-30 csomós szél, ennyi marad a 3 napos viharból. Ahogy távolodunk Szardíniától, gyengül a szél. Este már teljes vitorlával tudunk vágtatni 7 csomós sebességgel 20, csomó körüli szélben. Második nap már nagyon legyengül a szél és keletire változik. Motorral kell rásegítenünk a vitorlázásra, mert Mallorcába kell lennünk időben! Folyamatos a nagyhajó-forgalom, és mint mindig, nagyon komolyan vesszük az ügyeleti rendszert. Szerencsére a nagyhajók is mindig nagy ívben kikerülnek. A viharos időben ismét a sirályokra leszünk figyelmesek és reméljük, hogy felfedezünk egy-két hullámokból kikandikáló hátuszonyt is. Egy halászhajó közelében palackorrú delfinek táplálkoznak, majd mikor meglátják hajónkat, kedvet kapnak egy kis hullámlovagláshoz. A legemlékezetesebb pillanat a hosszú utunk során, amikor Gyuri felkiált: „Bálna! Bálna!” A távolban egy alkalommal egy bálna úszik fel a felszínre, a tenger mélysége itt 2500 m. Egy pillanat alatt eltűnik a szemünk elől, csak a farkuszonyával integet. Nagy ámbráscet lehetett! Sokan nem is gondolnának ara, hogy a Földközi-tengerben is él a nagy ámbrás cet (Physeter macrocephalus) és a közönséges barázdás bálna (Balaenoptera physalus) is.

A Földközi tengeren előforduló cetfélékről az Oktatás menüpont alatt itt olvashatsz!