A szivacsok (Porifera) az állatvilág egyszerű felépítésű élőlényei, melyek valódi szövetekkel, szervekkel még nem rendelkeznek, ezért is nevezzük őket álszövetes állatoknak. Tömlőszerű, lyukacsos testük mérete néhány mm és 1-2 m közötti. Testszerveződésük három típusát különböztetjük meg: ascon - mely egyszerű, sugaras szimmetriájú; sycon és leucon típusok – melyek bonyolultabb felépítésűek és aszimmetrikusak. Helytülő életmódot folytatnak, és táplálékukat (planktonikus szervezetek) a vízből szűrik ki. Ivarosan és ivartalanul is képesek szaporodni. Nagy regenerációs képességgel rendelkeznek. Osztályozásuk a belső vázukat alkotó váztűk és rostok minősége alapján történik. Lehetnek tisztán mész-, kova- vagy szaruvázasak, és állhat a vázuk vegyesen kova- és szarutűkből.
A csalántok egy csalánsejt belsejében foglal helyet. A csalánsejtek csalántokból és fedélből állnak. Belsejükben csalántömlő van, amelyben nyugalmi állapotban egy felcsavarodott többnyire tövisben végződő csalánfonal ül. A csalántok fedele a rajta lévő érzőtüske érintésére felpattan, a tömlő kivágódik, és a végén lévő tövis megsebzi vagy elijeszti támadót. A tömlőn keresztül a csalántokok toxinjai is a sebbe juthatnak. Egyes csalánsejt típusok nem megsebzik a támadót, hanem váladékukkal összeragasztják azt. Bizonyos fajok csalánsejtjeinek toxinjai az emberre nézve is veszélyesek lehetnek. A Földközi-tengerben is gyakori a mintegy 10 cm átmérőjű világító medúza (Pelagia noctiluca). Csalánsejtjeinek érintése heves fájdalommal és a bőr erős felduzzadásával jár. A portugál gálya néven is ismert, 30 cm-es átmérőt is elérő hólyagmedúza (Physalia physalis) csalánsejtjeinek váladéka az emberre nézve erősen mérgező. Szívritmuszavarokat és az érintés helyén órákig is eltartó erős fájdalmat okoz.
